"Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni a kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit előtte... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna kígyók és Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban."
Először minden érzés új. Honnan tudhatom, hogy erősebb, hogy másabb, mint a többi volt az elején? Mondják: "az újdonság erejével hat". Mi van, ha felét nem érzed annak, mint előtte csak elvarázsolt a szokatlanság szele. Lehet nem is szokatlan, csak hirtelen, furcsa és újrapezsdült képek sokasága. Ha semmi sem változott, csak az események időzítése. Minden ugyanaz, mint régen, csak TE változtál. A hozzáállásod, a felfogásod, a gondolkodásod, az érzéseid. Ha minden ugyanaz körülötted, csak te látod máshogy.
Semmi sem változott. Még mindig vannak kígyók és még mindig köztünk élnek Luciferek. Ha nincs "alma", lesz másik tiltott "gyümölcs". Ez az emberi lélek. Tudja, hogy valamit nem szabad, hogy nem helyes, de megtalálja az utat, hogy egy kicsit is belemártsa magát. Hogy egy kicsit átjárja testét és elméjét a bűnbeesés, a tilalom elleni lázadás pezsdítő ereje. Ki ne próbált volna már ki olyan dolgot, amit ne lett volna szabad? Ki ne tett volna, olyant, amiről tudta, hogy tilos? Aztán mindig ugyanoda jutunk végül. Majd szétszakít a bűntudat, mégis bizonygatjuk, hogy helyesen tettük, hogy meg kellett tennünk.
A szerelem olyan, mint a legtöbb tiltott dolog. Tudod, hogy lesz valami belőle, hogy úgy is teszel érte, aztán rájössz, hogy csak egy darabig volt értelme. Minden csak látszólagos. Minden csak viszonyítás kérdése. Feltehetünk számtalan kérdést. De minek? Végül mindig akad egy újabb, amire soha nem kapunk választ.
Ott a furcsa kettősség. Ha nem lehet, miért okoz örömet? A konklúzió csak egy lehet: Neked tiltottnak tűnhet, de valójában arra kell menned...
