A kandallóban pattogott a tűz. Egy-egy szikra különös táncot járva hunyt ki a hamudomb tetején. Mint táncoló fények repkedtek ide-oda az ajtó üvege mögött. Ezt éreztem én is. Mintha az utolsó nagy fénycsóva várna már csak rám. Nincs folytatás. Nincs újabb izzás. Mintha a pillanat bármikor véget érhetne. Jelenleg ilyen voltam én is. A tűz, ami régen bennem lobogott, mára csak pislákoló láng egy hamutenger fölött. Minden, ami régen kitartásra sarkallt mára eltűnt mellőlem. Csak ülök és nézek magam elé. Nem vonz már sem a társaság, sem a természet közelsége. Valami ide láncolt. Vagy éppen valaki. Nem tudtam túllépni a csalódásomon. Azt hittem igazán érdeklem. Nem is a szerelem, ami felé vonzott. Ha a barátságom kellett volna neki, nekem elég lett volna. Nem akartam mást csak megismerni. Csak meg tudni milyen ember valójában. Meg tudni, mi az, ami foglalkoztatja, mi az, ami kizökkenti mindennapi nyugalmából. És mi lett belőle? Ő boldogan éli világát. Én itt sajnáltatom magam és csak nézek magam elé. Nem kellett volna, hogy engedjem idáig jutni a dolgokat. Tudhattam volna, hogy van valakije. Nem lett volna szabad bele szeretnem. Meg kellett volna álljak az első csóknál. Egy kéz ért a vállamhoz. Nem mertem felé fordulni, tudtam, hogy ő az. Éreztem, hogy közelebb lép és szólni akar. Majd még se tette. Inkább elment, úgy ahogy jött. Félt volna bármit is mondani? Vagy attól, hogy én mit mondanék? Újra a tüzet kezdtem nézni. Új erő kapott. Újra fellobbant a láng, minden pont úgy, mint régen. Hirtelen rántott fel a fotelból, szorosan húzott magához és úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta. Mintha ez lenne az utolsó tette, mielőtt teljesen kialudna. Mint a tűz én is úgy kaptam teljesen új erőre. Már nem volt kérdés, mit akarok, és hogy ő mit akar. Még ha csak utoljára is... Hirtelen az ágy nem is volt olyan messze, mint ahogy napok óta tűnt.
Kicsit zagyvalékos, de amúgy jó, ha szerelmi csalódásról van szó az ember érezheti ezt. Pusz
VálaszTörlés