***
Julie gyakran sétált egyedül a hatalmas parkban. Szerette nézni a zavartalanul repkedő madarakat, a boldogan futkározó gyerekeket és kutyákat. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy a világ rendje helyre állt. Hogy minden, ami körülötte van, az a valóság, a többi csak egy rossz álom volt és akkor, ott a boldognak tűnő emberek között ébredt fel. Hogy minden, ami eddig visszatartotta, az egyszerre csak egy messzi akadály volt, amit már sikerült elhagynia. Aztán visszazökkent a viharos, felhős, rideg valóságba, ahol nem volt más számára csak egy üresen tátongó lakás.
Pár évvel ezelőtt még ő volt a világ legboldogabb embere. Férjével beköltöztek ez első közös lakásukba. Tervezgették a jövőt. Minden álomszerűen alakult. Julie teherbe esett. Vidáman rendezték be a gyerekszobát, készültek a kisjövevény érkezésére.
Aztán komplikációk léptek fel. A baba nem úgy fejlődött, ahogy kellett volna, de már későn vették észre. Nem tudtak mit tenni. Végül a műtét során nem csak a babát vesztette el, hanem a lehetőséget is egy újabb élet kihordására.
Aztán komplikációk léptek fel. A baba nem úgy fejlődött, ahogy kellett volna, de már későn vették észre. Nem tudtak mit tenni. Végül a műtét során nem csak a babát vesztette el, hanem a lehetőséget is egy újabb élet kihordására.
Onnantól kezdve nem volt visszaút. A legnagyobb álmuktól lettek megfosztva és ezt nem bírta a kapcsolatuk. Éveken keresztül próbálkoztak, hogy helyrehozzák. Egyik tanácsadótól a másikhoz jártak, de nem tudták feldolgozni a szörnyűséget.
Nem találták már más megoldást, így inkább különváltak, mint sem valaha is fájdalmat okozzanak a másiknak. Így maradt ő egyedül a lakásban. Nem tud megbízni senkiben. Összetörte a szíve és értelmét sem látja annak, hogy valaha is újra egy egészet alkosson a millió darabból. Mindennap érezte a hiányt, ahogy elhaladt a kis szoba ajtaja előtt. Kínozta magát a minden alkalommal, ha betévedt a még mindig kéken díszelgő gyerekszobába. Semmit nem változtatott meg, egy bútort sem tolt arrébb. Úgy érezte a fájdalmon kívül semmi sem maradt neki. Ez volt, ami életben tartotta. Ez, ami bár többször is csak újra feltépte a régi sebeket, de még mindig meg tudta mozdítani az érzelmektől kiszáradt női szívet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése